Zelenszkij: A héten is több ezer csapásmérő légieszközt vetett be Oroszország
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Oroszország továbbra is intenzív légitámadásokkal sújtja Ukrajna városait és kistérségeit. Az államfő tájékoztatása alapján az elmúlt héten csaknem kétezer csapásmérő drónt, közel 1800 irányított légibombát és 17 rakétát vetettek be ukrán célpontok ellen.
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy az ország légvédelmi képességeinek további erősítésére van szükség, ezért Ukrajna a közelgő nemzetközi csúcstalálkozókon is kiemelt figyelmet fordít majd a biztonsági kérdésekre. A következő hetekben a G7, az Európai Unió és a NATO vezetőinek találkozói is napirendre kerülnek, amelyektől Kijev kézzelfogható döntéseket vár.
Az ukrán elnök szerint elsősorban a légvédelmi rendszerek bővítése, a nagy hatótávolságú fegyverrendszerek támogatása, a dróntechnológiai együttműködés kiszélesítése, valamint az Oroszországgal szembeni szankciók további szigorítása jelenthet segítséget Ukrajna számára.
Zelenszkij úgy fogalmazott: a háború lezárásához nemcsak katonai erőre, hanem a nemzetközi partnerek egységére és az Oroszországra nehezedő politikai és gazdasági nyomás fenntartására is szükség van. Az elnök egyúttal köszönetet mondott azoknak az országoknak és szervezeteknek, amelyek támogatást nyújtanak Ukrajnának.
Nyitókép: korábbi felvétel, Facebook/Volodimir Zelenszkij
