Szolgálat a nagyberegi roma közösségben
Galba Dávid lassan kilenc éve végez szolgálatot a helyi roma közösségben Nagyberegen.
Galba Dávid lassan kilenc éve végez szolgálatot a helyi roma közösségben Nagyberegen.
A porajmosról, vagyis második világháború alatti roma népirtásról emlékeznek meg ma.
Mintegy 500 kárpátaljai, zaporizzsjai és odesszai tanár, szülő és tanuló részvételével végeztek felmérést.
Negyvenen felül ragadott ecsetet, ennek ellenére nemzetközileg elismert művész lett.
A roma nemzetiségű lakosság összeírását tervezik idén.
A szolyvai fiatal jelentős sikereket ér el.
Zenészcsaládba született, édesapja, Pertis Pál korának elismert cigányprímása, édesanyja pedig énektanár volt.
„Ez a nap középpontba helyezi kultúránk csodálatos értékeit, nyelvi sokszínűségünket, történelmünket és mindazt az emberfeletti akaratot és kitartást, mely a roma embereket jellemzi” – mondta.
A beregszászi roma táborból érkező bűnözők fosztogatni, rabolni, csalni járnak a fővárosba.
A hölgy vallomása szerint a két férfi egyike fojtogatni kezdte őt, amíg a másik eltulajdonította táskáját.
End of content
End of content