Járóka Lívia

Járóka Lívia: felelősek vagyunk a roma közösségekért

Felelősek vagyunk egymásért, felelősek vagyunk a roma közösségeinkért, ugyanis a koronavírus-járvány a roma közösségeket kiemelten sújtotta, és veszélybe sodorta sok cigány embertársunk boldogulását – jelentette ki Járóka Lívia fideszes EP-képviselő a romák nemzetközi napja alkalmából az MTI-hez eljuttatott közleményében csütörtökön.

Járóka Lívia arra emlékeztetett, hogy a 2020-as év a koronavírus-járvány okozta egészségügyi és gazdasági válság sújtotta világ szenvedéseiről és megpróbáltatásairól szólt.

„A romák nemzetközi napján értük, a bajbajutott és nehéz helyzetbe került roma barátainkért is szólunk, hiszen tudjuk: van remény, és véget ér a megpróbáltatás” – hangsúlyozta.

A képviselő kiemelte, az évforduló a jelenlegihez hasonlóan vészterhes időkben fontos üzenetet hordoz a cigányság számára. Kijelentette: „Új reményről szól ez a nap. Arról, hogy Európa és a világ roma közösségei újra nagyok és sikeresek lesznek.”

A romák nemzetközi napját 1990 óta a romák első nemzetközi találkozójának emlékére tartják, amely 1971. április 7-e és április 12-e közt zajlott Chelsfieldben, az Egyesült Királyság fővárosa, London közelében.

Járóka Lívia ezzel összefüggésben közölte, 50 évvel ezelőtt a világ roma közösségei egymást testvérként fogadták el, a roma kifejezést, valamint a roma zászlót és himnuszt is ezen a napon fogadták el. Egy sokszínű roma identitás nemzetközi szinten is intézményesült és gazdagítja az óta is Európa és a világ társadalmainak értékeit – mondta.

„Ez a nap középpontba helyezi kultúránk csodálatos értékeit, nyelvi sokszínűségünket, történelmünket és mindazt az emberfeletti akaratot és kitartást, mely a roma embereket jellemzi” – tette hozzá a roma politikus.

Forrás: MTI