100 éve született Kallós Zoltán
Kétszeres Kossuth-díjas néprajzkutató, népdalgyűjtő, a nemzet művésze.
Kétszeres Kossuth-díjas néprajzkutató, népdalgyűjtő, a nemzet művésze.
Az illegális határátkelők a Tiszán úszva próbáltak átjutni a román oldalra a Técsői járásban.
Az ukrán határtól 127 kilométerre történt.
A Duna-deltában épülő ukrán hajóút miatt.
Karantén- és tesztkötelezettség nélkül jöhetnek Magyarországra azok a román állampolgárok, akik már rendelkeznek védettségi igazolással.
Három intézményt vonnak össze a tervek szerint.
A bukaresti kormányfőtitkár-helyettesi, valamint az egészségügyi, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium egy-egy államtitkári posztjára jelölt tisztségviselőket.
A szenátus szerdán a szociáldemokrata többség 76 szavazatával – 52 ellenében – az elnök érveit elutasítva eredeti formájában küldte tovább a tervezetet a végső döntés meghozatalában illetékes képviselőháznak.
Oktatási és anyanyelvhasználati jogaik megsértésére, „nyelvi-kulturális népirtásra” panaszkodnak az ukrajnai románok, akik Magyarországot és Bulgáriát hozva fel példaként határozottabb diplomáciai támogatást sürgetnek Románia részéről – közölte csütörtökön a bukaresti Adevarul hírportál. A lap a több mint 15 civil szervezetet tömörítő Ukrajnai Románok Nemzeti Tanácsa (CNRU) által a bukaresti vezetőknek küldött leveleket ismerteti, amelyekben a kétkamarás…
Magyarellenes tartalomért, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) feljelentése alapján 25 ezer lejes (1,8 millió forint) pénzbírságot szabott ki a román médiahatóság a B1 tévécsatornára – tudatta szerdai hírlevelében az RMDSZ.
End of content
End of content