Székelyföld jelentkezik – A földvári emlékhely üzenete
Az erdélyi Szék-helyek.ro híreiből válogattunk.
Az erdélyi Szék-helyek.ro híreiből válogattunk.
Az erdélyi Szék-helyek.ro híreiből válogattunk.
A Magyar Távirati Iroda jelenti:Szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Técső melletti Tisza-szakaszon a román határőrök a békésen lefelé haladó tutajosokra lövöldözni kezdtek.
A román vagy az ukrán válogatott lesz a magyar női együttes első ellenfele az október 4. és 13. között sorra kerülő schwechati asztalitenisz Európa-bajnokság csapatversenyében, a negyeddöntőben – derült ki a szerdai sorsoláson.
Nem vár a román kormány az ország közigazgatási újrafelosztásával a jövő évre halasztott alkotmánymódosításig, hanem még idén ősszel megvalósítja a régióátszervezést.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos közleményben hívta fel a szurkolók figyelmét a szeptember 6-i Románia–Magyarország világbajnoki selejtező kapcsán. A szövetség közölte, a provokatív zászlókat, transzparenseket nem fogják beengedni a bukaresti arénába a biztonságiak.
Az erdélyi románok nincsenek megjelenítve az ország címerében – ezt jelezte a kormányfőhöz intézett nyílt levelében Fehér megye prefektusa, arra kérve a miniszterelnököt, hogy mihamarabb orvosolja a problémát.
A magyar-román rendező, Grosan Cristina Holiday at the Seaside (Tengerparti nyaralás) című kisjátékfilmje nyerte a szarajevói filmfesztivál tehetséggondozó programjának, a Sarajevo City of Film nagydíját.
Az Anton Rohan vezette máramarosi küldöttség Kárpátalja megyeszékhelyén, Ungváron találkozott Olekszandr Ledidával, a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal vezetőjével és helyettesével, Mihajlo Popoviccsal.
Román és szlovák hatóságok jelenlétében május végén Aradon exhumálták egy katona maradványait, melyet még aznap a szlovák légierő katonai gépe a malackai katonai reptérre szállított.
End of content
End of content