Az ukrán erők rakétavetőket és radarokat rongáltak meg a Krímben
A megrongálódott vagy megsemmisült repülőgépek számát még tisztázzák.
A megrongálódott vagy megsemmisült repülőgépek számát még tisztázzák.
A Szabadka feliratot július végén helyzeték ki.
A történtekről értesítették a hatóságokat, a tetteseket már sikerült is azonosítani.
A három rongáló apróra törte a lépcső cserepeit az alumíniumból készült sarkok miatt.
„Az így is gyenge lábakon álló haraszti magyar identitás most a földön hever” – fogalmazott Szenn Péter püspök.
A székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszk egyik oldalára a román nemzeti színeket festették fel.
Ismeretlen tettesek festékkel töltött ballont dobtak a ljubljanai Szent Miklós-székesegyház egyik oldalfreskójára, több ezer eurós kárt okozva.
Az emlékművet nem tudták eltulajdonítani, és nem is sérült meg, csupán a mellszobrot tartó csavarokat lazították ki.
Felháborodással és sajnálattal vagyunk kénytelenek tájékoztatni a közvéleményt arról, hogy július 22-én ismét, immár harmadszor (első ízben folyó év június 13-án, másodszor két nappal ezelőtt július 20-án) rongálta (rongálták) meg ismeretlen elkövető (elkövetők) a Szolyvai Emlékparkban a siratófal hátoldalán elhelyezett, a magyar és német nemzetiségű férfiak elhurcolásának tragikus eseményeit és sztálini lágerek borzalmait bemutató pannókat.
Súlyosan elcsúfították Banksy szülővárosának adott Valentin-napi falfestményét alig 48 órával azután, hogy a mű megjelent az angol város egyik házának tűzfalán.
End of content
End of content