Az EU kezdeményezést indított a lakóhelyüket elhagyni kényszerült ukrán kutatók támogatására
A kezdeményezés 25 millió eurós költségvetésű ösztöndíjat biztosít ukrán doktorjelöltek és posztdoktori kutatók számára.
A kezdeményezés 25 millió eurós költségvetésű ösztöndíjat biztosít ukrán doktorjelöltek és posztdoktori kutatók számára.
A kárpátaljai Syvka lovarda fogadta be a háborúban megsérült, traumát szenvedett lovakat.
A fagyasztott, tartós élelmiszerekből és vegyiáruból álló felajánlást csütörtökön adták át a Katolikus Karitásznak Budapesten.
A háború kezdete óta az Európai Unió 4 milliárd eurót szánt Ukrajna támogatására.
A Suzuki cégcsoport egymillió eurós pénzadománnyal segíti az Ukrajnában kialakult helyzet elől menekülőket.
Magyarország készen áll, hogy egy iskola és kórház újraépítésében részt vegyen Kijev térségében.
Mintegy félmilliárd forint értékű vállalati adománnyal segíti a KiK Textil és Non-Food Kft. a Magyarországra érkező menekülteket.
A szervezet munkatársai a helyszínen segítenek.
A magyar kormány válasza egyértelmű az ukrajnai fegyveres konfliktusra.
Biden szerint az USA által küldött fegyverek is „nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Ukrajna meg tudta akadályozni Oroszországot abban, hogy elfoglalja az országot”.
End of content
End of content