Közel 29 millióan fertőződtek meg koronavírussal
Egy nappal korábban 28 331 928 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 913 018, a gyógyultaké pedig 19 107 901 volt.
Egy nappal korábban 28 331 928 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 913 018, a gyógyultaké pedig 19 107 901 volt.
Ismét antirekordot döntött Ukrajna koronavírus terén.
A száz betegből öten egészségügyi dolgozók, kilencen pedig kiskorúak. Kárpátalján ezidáig 7 988 esetben jegyeztek fel CoVid-19-et, ebből 883-szer egészségügyi dolgozónál és 429-szer gyermeknél.
Közel két és félezerrel nőtt a CoVid-19-cel diagnosztizáltak száma az országban az Ukrán Egészségügyi Minisztérium augusztus 28-i adatai szerint.
A baltimori Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint a világon összesen 24 millió 373 ezer embernél állapítottak meg koronavírust – írta az UNIAN augusztus 27-én.
Többen haltak meg idén vízben, mint tavaly ilyenkor. A Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltségének adatai szerint idén augusztus 26-ig huszonöt ember vesztette életét vízben.
A Kárpátaljai Közegészségügyi Központ augusztus 23-i reggeli adatai szerint Kárpátalján az elmúlt 24 órában 102-vel nőtt a koronavírusos betegek száma. Az újonnan regisztráltak között egy gyermek és 8 egészségügyi dolgozó is van. A legfrissebb információk szerint 74-en épültek fel, és egy ember vesztette életét.
Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium augusztus 23-i adatai szerint az országban a fertőzöttek száma egy nap alatt 1987-tel nőtt. A koronavírusból ma reggelig 500-an épültek fel. A betegség következtében 27-en vesztették életüket.
Már 23 205 331 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 804 431, a gyógyultaké pedig 14 912 501 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli összesítése szerint.
Újabb 114 ember fertőződött meg koronavírussal Kárpátalján a Kárpátaljai Közegészségügyi Központ augusztus 22-i adatai szerint. A betegek között 5 egészségügyi dolgozó és ugyanennyi kiskorú van.
End of content
End of content