Svédországban és Spanyolországban is megjelent az új variánsú koronavírus
Svédországban és Spanyolországban is azonosították a koronavírus Nagy-Britanniában felfedezett új változatát.
Svédországban és Spanyolországban is azonosították a koronavírus Nagy-Britanniában felfedezett új változatát.
Oroszország kiutasított két svéd diplomatát – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdán Moszkvában.
A Svédországban tavaly beadott 163 ezer menedékkérelemből várhatóan 80 ezret vissza fognak utasítani – jelentette be a Svéd Bevándorlási Hivatal vezetője.
Védelmi együttműködésük szorosabbra fűzéséről és a balti államok iránti szolidaritásuk erősítéséről állapodtak meg az észak-európai országok csütörtökön Oroszország politikájára hivatkozva, amelyet az Európa biztonságát fenyegető legnagyobb kihívásnak neveztek.
Késznek mondta magát a kormányzásra vasárnap éjjel a Svédországban tartott parlamenti választások győztese, a szociáldemokratákat vezető Stefan Löfven, miután az előzetes eredmények megerősítették, hogy a baloldalra épülő szövetség első helyen végzett.
Svéd orvosok kilenc nő szervezetébe transzplantálták sikerrel rokon donorok méhét, és hamarosan a nők saját megtermékenyített petesejtjeit is beültetik az új méhekbe – jelentette be a Göteborgi Egyetem.
Eddig összesen 13 áldozata van Európában az utóbbi évek legnagyobb viharának. Az ítéletidő Angliát, Franciaországot sújtotta első körben, de nem kímélte Hollandiát, Dániát és Svédországot sem.
Svédországban a múlt hét szerda óta tartó sztrájk miatt már több helyen megbénult a tömegközlekedés, Stockholmban és a tőle északra fekvő Ume városán kívül hétfőtől az ország további hét városában léptek sztrájkba a busz- és egyes helyeken a villamosvezetők, már több mint 2000-en.
Spanyolország A Spanyol Királyság létrejötte Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella 1479-es házasságához köthető, amivel a pár egyesítette az Ibériai-félsziget két legnagyobb államát, a területek integrációja azonban a mai napig nincs megoldva.
Kialakult a nyolcas döntő mezőnye az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban.
End of content
End of content