valasztas 001

Győzött a baloldal Svédországban

Késznek mondta magát a kormányzásra vasárnap éjjel a Svédországban tartott parlamenti választások győztese, a szociáldemokratákat vezető Stefan Löfven, miután az előzetes eredmények megerősítették, hogy a baloldalra épülő szövetség első helyen végzett.

Már első nyilatkozatában hozzátette ugyanakkor, hogy a jobbközép kormánykoalíció nehéz örökséget hagyott az országra, továbbá kizárta a szövetkezést a sokak által szélsőjobboldalinak tartott Svéd Demokratákkal.
A szavazatok több mint 99 százalékának megszámlálása után közzétett eredmény szerint a baloldali ellenzéki tömb a választók 43,7 százalékának bizalmát nyerte el. A Fredrik Reinfeldt jelenlegi miniszterelnök vezette kormánykoalíció 39,3 százalékot szerzett. Harmadik legnagyobb erőként futott be a Svéd Demokraták, amely több mint kétszeresére, 13 százalékra növelte támogatottságát.
Az 57 éves Löfven – korábbi szakszervezeti vezető – első beszédében azt mondta, hogy az ország súlyos helyzetben van, magas a munkanélküliség, és gyorsan romlanak a diákok tanulmányi eredményei. A gondokra a svédek szerinte a választáson válaszoltak, mégpedig annak kinyilvánításával, hogy változásra, új vezetésre van szükség.
Nem sokkal korábban Fredrik Reinfeldt jelenlegi miniszterelnök elismerte vereségét, és bejelentette, hogy hétfőn lemond posztjáról. Azt is elmondta, hogy a konzervatív Mérsékelt Pártot sem kívánja továbbá vezetni.
Reinfeldt az elmúlt években – tekintettel a nemzetközi gazdasági válságra is – piacbarát politikát folytatott, és adócsökkentésekkel próbált lendíteni a gazdaságon. Ezzel azonban sok svéd szerint veszélybe sodorta az ország híres jóléti rendszerét.
Löfvenék szövetségének nem lesz többsége a parlamentben, és elképzelhető, hogy kisebbségben kell kormányozniuk. A 349 képviselői helyből 159-et szereztek meg ők, míg a jelenlegi kormányzat pártjai 142-t, a Svéd Demokraták pedig 48-at. A koalíciós tárgyalások során a szociáldemokraták elsőként minden bizonnyal a zöldekkel, utána pedig várhatóan a volt kommunista Baloldali Párttal egyeztetnek majd. Ahhoz azonban, hogy többségre tegyenek szert, a jobbközép koalíció valamely eddigi tagját is meg kellene nyerniük a kormányalakításhoz, jóllehet eddig egyikük sem jelzett ilyen irányú készséget.
A Svéd Demokraták koalícióba vonását Löfven kizárta. Mint fogalmazott, tekintetbe kell venni, hogy a svédek 87 százaléka nem rájuk szavazott.
A radikálisok vezetője, Jimmie Akesson vasárnap este üdvözölte pártja eredményét, és egyértelműnek mondta, hogy rajtuk fog múlni, milyen összetételű kormánykoalíció jöhet majd létre. Akesson pártelnökként egyebek között azon fáradozott, hogy a pártjáról alkotott képet javítsa, hiszen sok svéd ma is rasszistaként tekint rájuk.
A szociáldemokraták számára kellemetlen fejleménye a választásnak az is, hogy végül nem érte el a 4 százalékos parlamenti küszöböt a Feminista Kezdeményezés nevű párt, amely korábban azt jelezte, hogy adott esetben hajlandó támogatni a baloldali koalíciót. Ez a párt végül 3,1 százaléknyi szavazatot szerzett.

Forrás: Hirado.hu