Ez a gyerek – meghökkentő utazás a beregszászi színházban
Bemutatták az Ez a gyerek című darabot a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban október 28-án. A járványra való tekintettel a premier zártkörű volt.
Bemutatták az Ez a gyerek című darabot a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban október 28-án. A járványra való tekintettel a premier zártkörű volt.
A kárpátaljai színházlátogatók nagy örömére három műsorral várja az érdeklődőket a beregszászi székhelyű Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház.
A szabadtéren augusztusban nagy sikerrel debütált Neil Simon-musicallel, az Édes Charityvel kezdődik szombaton a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 2020/2021-es évadja – hangzott el a társulat évadnyitó ülésén szerdán.
Augusztus 21-én kezdődik a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, amely már több mint harminc éve kapocs a Kárpát-medencei társulatok között – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Bár elkezdődött a járvány miatti korlátozások feloldása, illetve enyhítése Magyarországon is, de ez a nyár még biztosan nem lesz olyan, mint a többi. A nagy fesztiválok mindegyike elmarad, de nagy valószínűség szerint lesznek kisebb rendezvények, amelyeket egy későbbi időpontban megtarthatnak.
Szőgyénben kezdetét vette a hagyományos, önkormányzat által rendezett színházi évad.
A Dialóg nonprofit szervezet 2019 februárjában pályázatot hirdetett Dráma 2019 címmel, felvidéki magyar drámaírók részére, műfaji és tematikai megkötöttség nélkül. A pályázatra, amely 2019. július 31-én zárult, tizennyolc szerző huszonkét pályaműve érkezett be.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában és a Honvéd Férfikar közreműködésével A Tenkes kapitánya elevenedett meg október 15-én a Beregszászi Művelődési Házban. Az izgalmas táncszínházi előadás az együttes 2019-es Kárpát-medencei turnéjának nyolcadik állomásaként érkezett a Vérke-parti városba.
A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a budapesti Nemzeti Színház is részt vesz a Brassóban október 24. és 27. között zajló 3. Magyar Színházfesztiválon – közölték pénteken a szervezők.
Igen gazdag programkínálattal nyitják a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban az új évadot.
End of content
End of content