Viski Népzenei, Néptánc és Kézműves Tábor
2014. június 17-21. között 5. alkalommal rendezik meg a Viski Népzenei, Néptánc és Kézműves Tábort.
2014. június 17-21. között 5. alkalommal rendezik meg a Viski Népzenei, Néptánc és Kézműves Tábort.
Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak hirdet diákutaztatási pályázatot a Rákóczi Szövetség a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából.
Az egész Kárpát-medencéből érkeztek gyerekek abba a regös táborba, amelyet az Erzsébet-tábor keretében, CserKÉSZen a Kárpát-medencében címmel szervezett a Magyar Cserkészszövetség október 27-e és november 1-je között a Balaton partján, Zánkán.
Az egyházügyi államtitkár szerint a szolidaritás felkeltésén túl az anyagi lehetőségek feszegetése is nagyon fontos ahhoz, hogy Magyarországról a lehető legtöbb segítség érkezzen a határon túl élő magyarokhoz, civil szervezeteikhez.
Bár az elmúlt száz évben a történelem megannyi próba elé állította az embereket, a cserkészek célja most is ugyanaz: a közösségért, a közösségben jót tenni – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter a cserkészek nyári Nemzeti Nagytáborának megnyitóján a Magyar Honvédség ócsai kiképzőbázisán hétfőn.
Tizenhatodik alkalommal szervezte meg az idén augusztus 5-ei kezdettel induló Abakusz tábort a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ). A matematika tábornak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II.RF KMF) ad otthont. Idén 55 gyerek üdül az Abakusz táborban, akik érdekesebbnél érdekesebb matematikai témakörökkel bővíthetik tudásukat.
„A Kárpát-medence népeinek tánchagyománya, s ezen belül a magyar táncok nagyon sokszínűek. E hagyaték megmentésére, őrzésére, felélesztésére nagy felelősséggel kell felkészülnünk”-mondta Tímár Sándor.
Minden cserkész számára a tábor az év foglalkozásainak és munkájának a megkoronázása.
Ostorpattogástól és kürtszótól volt hangos július 18-án a Nagyberegi Tájház. A Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótáborban a Békéscsabai Történelmi Íjászkör tagjai Kész Barnabással és a helyi hagyományőrzőkkel közösen tartottak széles körű bemutatót őseink viseletéről, harcmodoráról.
A múlt héten zajlott a 19. Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor Nagyberegen.
End of content
End of content