Jutalomtáborozás a székelyföldi Ivóban
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) a 2013–2014-es tanévben szervezett tantárgyi vetélkedők helyezettjeit idén is táborozással jutalmazta.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) a 2013–2014-es tanévben szervezett tantárgyi vetélkedők helyezettjeit idén is táborozással jutalmazta.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány (GJA) szervezésében idén is megtartották a Nagyberegi népzenei és néptánctábort, valamint a Jankovics Mária Alkotótábort július 28. – augusztus 2. között.
„Mert az Istennél minden lehetséges.” (Márk 10,27)
A Beregszászi 4. sz. Bendász István Cserkészcsapat idén Turjamezőn táborozott július 7–12. között.
Közel 450 Kárpát-medencei középiskolás vesz részt Sátoraljaújhelyen a Rákóczi Szövetség táborában július 14. és 20. között.
Feljelentették a felvidéki magyar ifjúsági tábort. Természetesen a magyar nyelvű plakát miatt.
Idén Tahitótfalu testvértelepüléséről, a kárpátaljai Mezőváriról is érkeztek gyerekek a nyári református táborba.
A bezdáni Helyi Művelődési Közösség (Szerbia) és a békéscsabai Féling Színház (Magyarország) a Bethlen Gábor Alap támogatásával megszervezi az I. Kárpát-medencei szórvány színjátszótábort Bezdánban (Szerbia).
A festői szépségű Balaton-felvidék egykori gyermekvárosában, Zánkán tölthetett el 200 határon túli – köztük 50 kárpátaljai – gyermek, valamint öt-öt kísérőjük hat napot június 22-e és 27-e között az Erzsébet Tábor CserKészen az életre elnevezésű programjának köszönhetően.
A kitöltött jelentkezési űrlapokat a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség irodájába kérjük eljuttatni (90202 Beregszász, Olga Kobiljanszka u. 17.) vagy a [email protected] e-mai címre.
End of content
End of content