„CserKészen az életre” – kárpátaljai gyerekek zánkai táborozása

A festői szépségű Balaton-felvidék egykori gyermekvárosában, Zánkán tölthetett el 200 határon túli – köztük 50 kárpátaljai – gyermek, valamint öt-öt kísérőjük hat napot június 22-e és 27-e között az Erzsébet Tábor CserKészen az életre elnevezésű programjának köszönhetően.

Amint azt a tábor címe is jelzi, a szervezők – a Magyar Cserkészszövetség – célja az volt, hogy olyan programot állítsanak össze a még nem cserkészkedő gyermekek számára, mely nagyban hasonlít a cserkészmozgalom tevékenységére. Ennek jegyében a szűk egy hét alatt a vajdasági, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki gyerekek őrsökbe rendeződve, élükön az őrsvezetővel az igazi cserkészekhez hasonlóan kirándultak, túráztak, hajókáztak, kézműveskedtek, tábortüzet raktak, strandoltak a Balatonnál…
A program nem titkolt célja, hogy ezek a gyerekek hazatérve alapító tagjai legyenek egy-egy cserkészcsapatnak azokon a településeken, ahol a mozgalom még nem működik.
A mostani tábor kárpátaljai résztvevői huszti, viski, técsői, csetfalvi, nagybégányi, beregdédai és eszenyi származású gyerekek voltak, kísérőik pedig a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség idei felnőttképzési programján vettek részt.
E programnak köszönhetően olyan felnőtteket tud megszólítani a cserkészszövetség, akik vállalják, hogy saját településükön felkarolják és népszerűsítik a cserkészmozgalmat.
Reméljük, hogy azok a gyerekek, akik az elmúlt hetet a Balaton partján töltötték, kedvet kapnak ahhoz, hogy itthon, Kárpátalján bekapcsolódjanak a cserkészmozgalomba.

Marosi Anita
Kárpátalja.ma