Jánosiban találkoztak a Rákóczi Szövetség kárpátaljai vezetői
Az eseményen a szövetség kárpátaljai településeinek és középiskolai szervezeteinek vezetői gyűltek össze Jánosiban, a Helikon Hotelben.
Az eseményen a szövetség kárpátaljai településeinek és középiskolai szervezeteinek vezetői gyűltek össze Jánosiban, a Helikon Hotelben.
Kárpátalja is képviseltette magát.
Csütörtökön közvetlenül és vezetői szinten indulhatnak újra az ukrán-orosz tárgyalások.
Az államtitkár szerint a magyar fél továbbra is készen áll a párbeszédre.
A rendezvénynek az ungvári református templom adott otthont.
A tárgyalások májusban Ungváron folytatódnak.
Megvitatták, milyen légvédelmi rendszerekre és fegyverekre van igénye Ukrajnának.
A magyar közösség képviselőivel találkozott Viktor Mikita.
Ez volt az első alkalom, hogy a két külügyminiszter négyszemközt egyeztetett.
Ukrajnának garanciákat kell kapnia arra vonatkozóan, hogy Oroszország nem fogja ismét megtámadni – jelentette ki.
End of content
End of content