NOVAdays: ukrán–magyar ifjúsági konferencia Budapesten
Második alkalommal rendezték meg Budapesten a NOVAdays nevet viselő ukrán–magyar ifjúsági konferenciát május 10-11-én.
Az eseményre több mint 150 résztvevő érkezett Ukrajna különböző pontjairól, köztük Kárpátaljáról is.
A rendezvényt Jurij Huzinec, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás (OVA) helyettes vezetője nyitotta meg, hangsúlyozva:
– A mai világban az ukrán és a magyar fiatalok közötti együttműködés nem csupán kívánatos, hanem létfontosságú. Hiszen ők lesznek azok, akik közösen építik a békén, demokrácián és kölcsönös tiszteleten alapuló európai jövőt.
A találkozó célja a párbeszéd, a kapcsolatteremtés és az ötletcsere volt. A programok sokszínűsége hozzájárult ahhoz, hogy a résztvevők nemcsak inspirációval, hanem új barátságokkal és közös tervekkel térhettek haza.
– Bármilyen nehéz időket is élünk, a párbeszéd keresése és a kompromisszumkészség megtartása közös felelősségünk. Előremutató és inspiráló találkozás volt, ezúton is hálásan köszönöm a meghívást!
A szervezők már most bejelentették, hogy a következő találkozót még nagyobb volumenben tervezik: több mint 300 fiatal részvételével. A visszajelzések alapján a NOVAdays nemcsak egy esemény volt, hanem egy új korszak kezdete a magyar–ukrán ifjúsági együttműködésben.