találmány

  • Megalkották a vízen úszó betont

    Folyami vizeken hasznosítható moduláris, strukturálható beton úszómű-rendszert, valamint ehhez illeszkedő felépítmény-rendszert fejlesztett ki Dunaújvárosban az Amitis Mérnöki Kft., a Ferrobeton Zrt. és az FM Projekt Kft. alkotta konzorcium.

  • Magyar feltalálók: Rátai Dániel és háromdimenziós szimulátorprogramja

    Sorozatunkban rengeteg érdekességgel találkozhattak eddig az olvasók. Eddig megjelent cikkeinkben számtalan magyar kiválóságot mutattunk be. A legegyszerűbb, számunkra már talán primitívnek tekinthető szerkezetektől a XX. század világához érkeztünk. De itt megáll a tudomány! Hiszen a lángelmék köztünk járnak, és bármikor kipattanhat az isteni szikra a fejükből.

  • Magyar feltalálók: Losonczi Áron és az üvegbeton története

    A modern lakásokban egyre nagyobb teret és fontosságot kap a fény. A ház belső terei tágasabbak, ablakai nagyobbak, hogy minél több fény juthasson be. Jómagam is szeretem a világos nappalit, fényes szobákat, s attól sem riadnék vissza, hogy a falon keresztül is átsüssön a nap. Ezzel pedig nem is mondtam valótlant, hiszen egy magyar lángelme…

  • Magyar feltalálók: Domokos Gábor, Várkonyi Péter és találmányuk

    A kétezres évek elején egy újabb magyar találmány robbant be a köztudatba, mely a Mathematical Intelligencer című neves szaklap borítóján is szerepelt. Megjelenése a Rubik-kockáéhoz hasonló méretű port kavart, noha gyakorlati hasznosíthatósága annál jóval csekélyebb. A reflektorfénybe került Gömböcöt nem lehet sem tekergetni, sem kirakni, sem játszani vele.

  • Magyar feltalálók: Rubik Ernő és a Rubik-kocka

    Minden nap sok olyan feladattal szembesülünk, amelyek megoldása logikus gondolkodásra késztet. A logika számtalan élethelyzetben szükséges számunkra, a boltban való vásárlástól kezdve a tárgyalópartnerek meggyőzésén át egészen az összetett műszaki és üzleti problémák megoldásáig.

  • Magyar feltalálók: Asbóth Oszkár és a helikopter

    Ki ne ismerné Daidalosz és Ikarosz történetét. A görög mítosz szerint Daidalosz egy-egy pár szárnyat készített magának és fiának viasszal összeragasztott tollakból, felrepültek és Ikaroszt elragadta a repülés gyönyöre. Apja intelmei ellenére túl közel repült a naphoz; a viasz megolvadt, a szárnyak szétestek, s az ifjú a tengerbe veszett.

  • Magyar feltalálók: Mihályi József és a fényképezőgép

    A világ technikai fejlődésében számos magyar szellemi terméket találunk. Tudósaink munkája segítette és segíti a tudomány előrehaladását. Szakembereink kivették részüket a fényképezés fejlesztéséből is, sikereket azonban sokszor mások értek el. A magyar nevek néha feledésbe merültek. Ezért emlékezzünk rájuk! Elsőként Mihályi Józsefre, akit a fotóipar Edisonjaként is emlegetnek, s aki 200, fényképészettel kapcsolatos szabadalmat jelentett…

  • Magyar feltalálók: Vágó Pál és a repülőgép-stabilizátor

    Sorozatunkban eddig bemutatott magyar feltalálók közül többeknek a repülés technikai fejlődéséhez volt köze. És mi tagadás, tudósaink rengeteget tettek e tudományág előrehaladásáért. Kisebb-nagyobb alkatrészek, szerkezetek révén tökéletesítették a repülést, mindig hozzáadva valamit a tudományág ismert tételeihez, gyarapítva ezzel is nagy neveink sorát.

  • Magyar feltalálók: Hevesy György és a 72. elem

    Az iskolai kémiaórákra visszagondolva legnagyobb örömömet a kémiai elemek táblázatának tanulásában leltem. Nem vonzott különösképpen az elemek világa, mégis szívesen tanulmányoztam Mengyelejev táblázatát. S csak sokkal később jöttem rá, hogy a rendszerben két olyan elem is van, mely magyar tudósainknak köszönhető. Ezek egyike a hafnium.

End of content

End of content