Közel 400 000 hrivnyára emelhetik a szülési támogatás összegét Ukrajnában
A vonatkozó törvényjavaslatot március 11-én iktatták.
A vonatkozó törvényjavaslatot március 11-én iktatták.
Pénzügyi támogatást kapnak az 1 és 15 év közötti gyerekek.
Rövid időn belül már másodszor jelentett be nagy értékű fegyverszállítási programot a szigetország.
Eközben a kormány azt tervezi, hogy harmadára csökkenti a minisztériumok számát.
A pénz túlnyomó részét a világszervezet költségvetéséből várják.
Ukrajna helyreállítását, újjáépítését és modernizációját segítse.
Gyermekeknek és fiataloknak, valamint az értük aggódó felnőtteknek is van kihez fordulniuk.
Bulgária támogatja Ukrajnát.
Klaus Iohannis szerint Ukrajnának az Európai Unióban van a jövője.
A képviselőházi jóváhagyás azonban még várat magára.
End of content
End of content