Tanévnyitó ünnepség a Nagyberegi Középiskolában
Megnyitotta kapuit szeptember 1-jén a Nagyberegi Középiskola. Az állami és nemzeti himnuszunk felcsendülése jelezte a 2018–2019-es tanév kezdetét.
Megnyitotta kapuit szeptember 1-jén a Nagyberegi Középiskola. Az állami és nemzeti himnuszunk felcsendülése jelezte a 2018–2019-es tanév kezdetét.
A rendszeres kegyesség a református közoktatási intézmények sajátja, amely áthatja az intézményeket, ebben rejlik egyháziasságuk – jelentette ki a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke a Kárpát-medence református oktatási intézményeinek szombati közös tanévnyitóján, Székesfehérváron.
A sokéves hagyományokhoz híven a kaszonyiak idén is fontosnak tartották, hogy Isten áldásával kezdjék az új tanévet. A református és római katolikus templomból érkezve a tanulók, szülők és tanárok az iskola központi épületének udvarán folytatták az ünnepséget szeptember 1-én.
Szeptember 1-jén tanévnyitó ünnepséget tartott a Nagyberegi Középiskola. Az állami és nemzeti himnuszunk felcsendülésével jelezték a 2017–2018-as tanév kezdetét.
Nyolcvanhárom elsős gyerek számára szólalt meg az első csengő a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában szeptember 1-jén.
Gyerekhangoktól volt zajos a beregszászi általános iskola udvara szeptember elsején.
A közösségi oldalakon terjed az az iskolások szülei által közzétett felhívás, amelyben arra kérik az elnököt, a minisztereket, a parlamenti képviselőket és a tisztviselőket, hogy ne használják kampánycélokra a szeptember 1-jei iskolai tanévnyitó ünnepségeket – jelentette az Ukrajinszka Pravda.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében központi tanévnyitó ünnepséget tartottak a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák számára Aknaszlatinán szeptember 10-én.
Szeptember elsején 116 diák, közöttük 11 első osztályos kezdhette meg a tanulást az Izsnyétei 2. Számú Általános Iskolában, ahol az idén nyáron a Keleti Partnerség programjának keretében kicserélték az épület tetőszerkezetét és felújítottak két osztálytermet is.
Minden iskola épülete újra gyerekektől volt hangos szeptember 1-jén.
End of content
End of content