Tanévnyitó a Nagyberegi Középiskolában

Szeptember 1-jén tanévnyitó ünnepséget tartott a Nagyberegi Középiskola. Az állami és nemzeti himnuszunk felcsendülésével jelezték a 2017–2018-as tanév kezdetét.

Elsőként az iskola igazgatója, Géczi Tihamér köszöntötte azokat a tanulókat, akik ma első alkalommal álltak az iskola udvarán.

Püspöki Attila, Nagybereg polgármestere köszöntőbeszédében sikereket és kitartást kívánt a tanulók számára, a végzős diákoknak pedig eredményes felkészülést az előttük álló vizsgákhoz.

– „Becsüljétek azokat, akik fáradoznak közöttetek, és elöljáróitok az Úrban, és intenek titeket; És az ő munkájukért viseltessetek irántuk megkülönböztetett szeretettel. Egymással békességben éljetek.”(I.Thesszalonika 5,12–13) – így nyitotta köszöntő beszédét Tóth László, a Nagyberegi Református Egyházközség lelkipásztora. Arra intette a jelenlévőket, hogy cselekedjenek az ige szerint, becsüljék azokat, akik értük fáradoznak, a diákok becsüljék meg tanáraikat, a tanárok a diákokat, becsüljük meg egymást. Végezetül azt kívánta, hogy ez a tanév is Isten áldásával teljék.

Dufinec Sándor, a Nagyberegi Görögkatolikus Egyház lelkipásztora szólalt fel, aki a diákok számára azt kívánta, hogy fogadalmaik, álmaik valóra váljanak, legyen kitartásuk és hitük végig menni az előttük álló úton. Külön megszólította a kicsi elsősöket és a végzősöket, akik számára ez volt az utolsó tanévnyitó ezen iskola falai között. Isten áldását kérte az iskolára, a diákokra és a dolgozókra.

Kovács Sándor, a Szülői Tanács elnöke kitartást, türelmet, élményekben gazdag és eredményes tanulást kívánt a diákok számára. Hasonló jókívánságait küldte Péter Csaba, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, a Kárpátház Jótékonysági Alapítvány Kuratóriumának elnöke, akinek jóvoltából minden elsős gyerek ajándékcsomagban részesült.

Az ünnepi beszédek után az elsős kisdiákok verses köszöntője következett, melyet az iskolai felkészítő alkalmakon tanultak.

A végzősök nevében Balogh Krisztián és Kenéz Anasztázia köszöntötte a kisiskolásokat, a diáktársakat és a tanárokat. A 11. osztály tanulói jelképes ajándékkal üdvözölték a legifjabbakat az intézményben, majd kézen fogva vezették be őket tantermükbe.

A Nagyberegi Középiskola idén 426 gyerekkel nyitotta meg a tanévet. Idén negyvenhét elsős gyerek kezdte meg a tanulmányait. Ukrán osztályba írattak kilenc gyereket, a többiekkel két magyar osztályt nyitottak. A végzős diákok harmincnégyen vágtak neki az utolsó évnek, ebből tizennégyen az ukrán- és húszan a magyar osztályban.

Bursza Krisztina
Kárpátalja.ma