Egy nap alatt két halálos tűzeset történt a Técsői járásban
Uglyán és Vajnágon is halálos áldozatot követelt a tűzeset.
Uglyán és Vajnágon is halálos áldozatot követelt a tűzeset.
A 82 éves áldozatot azonnal kórházba szállították, ott azonban az asszony életét vesztette.
Január 24-e és február 7-e között a kistérség valamennyi oktatási intézménye és óvodája zárva tart majd.
A tüzet a tulajdonos észlelte, aki azonnal értesítette a hatóságokat.
A közúti balesetben az utas – egy 16 éves lány – meghalt, a motor 18 éves vezetője pedig megsérült.
A tűzben egy 60 négyzetméter alapterületű faház és 150 bála széna semmisült meg.
A kiskorú és testvérei is oltatlanok.
Közúti baleset történt október 20-án Szentmihálykörtvélyesen.
Hazasétált az a férfi, akit már két napja kerestek a técsői járási Brusztura község közelében lévő erdőben.
Az eltűnt személy keresésében a hegyi kutató- és mentőosztály szakemberein kívül a helyi lakosság is részt vesz.
End of content
End of content