üres ágy kórház

12 éves kárpátaljai lánynál diagnosztizáltak poliovírust

Egy 12 éves kislány az, akinél gyermekbénulást állapítottak meg korábban Kárpátalján.

A beteget jelenleg Munkácson kezelik. A hírt Vira Szolovjova, a megyei gyermekkórház fertőző osztályának vezetője erősítette meg november 2-án.

Elmondása szerint a beteg szeptember 19-én került kórházba, és október 13-án bizonyosodtak meg afelől, hogy poliovírussal fertőzött.

– Az iskoláslányt több mint 5 hétig a fertőző osztályon kezelték. A 6. héten áthelyezték a neurológiára – mondta. Hozzátette: az állapota már stabil, de nagy valószínűsége van annak, hogy rokkant marad élete végéig.

Vera Szolovjova azt is elmondta, hogy sem a kislány, sem pedig a testvérei nincsenek beoltva gyermekbénulás ellen. A kontaktszemélyeket megvizsgálták, egyelőre nem találtak újabb esetet.

zakarpattya.net.ua/Kárpátalja.ma