Kárpátalján is megjelent a poliovírus

Rivne megye után Kárpátalján is megjelent a járványos gyermekbénulást okozó poliovírus – tudatta október 29-én Ihor Kuzin állami tisztifőorvos. A Rivne megyében igazolt beteg gyermek nem volt beoltva, családjával korábban Kárpátalján pihentek.

Ihor Kuzin elmondta, hogy teljes körű kivizsgálást rendeltek el, felderítették, hogy az érintettek kikkel kerültek kapcsolatba, valamint víz- és talajmintát vettek vizsgálatra.

Hozzátette: a Kárpátalján vett mintákat az Egészségügyi Világszervezet (WHO) helsinki laboratóriumába szállították megvizsgálásra.

A járványos gyermekbénulás a poliovírus okozta megbetegedés következtében alakulhat ki. A poliovírus a vele fertőzött – akár tünetmentes – személyből széklettel ürül, de részben cseppfertőzéssel is terjedhet. A szervezetbe szájon át jut be fertőzött tárgy, étel, esetleg víz által. 

Főként az öt év alatti gyermekeket érinti. A fertőzött betegek csak töredéke produkál bármiféle tünetet, legtöbbször lázat, torokfájást vagy enyhe fejfájást. A fertőzéstől számítva 7–14. napon láz, erősebb fejfájás, hát és nyak merevsége, aluszékonyság vagy nyugtalanság tapasztalható izomfájdalommal.

A betegség megelőzése a gyermekek immunizálásával lehetséges. Az oltások bevezetése jelentősen visszaszorította a betegség terjedését.

mukachevo.net/Kárpátalja.ma