Kárpátalja anno: halottak napja
A november 1-jei mindenszentek ünnepét követő napon, november 2-án tartja a katolikus egyház a halottak napját, melyen elhunyt szeretteinkről emlékezhetünk meg.
A november 1-jei mindenszentek ünnepét követő napon, november 2-án tartja a katolikus egyház a halottak napját, melyen elhunyt szeretteinkről emlékezhetünk meg.
Életének 78. évében elhunyt Gönczy Sándor, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség volt elnökségi tagja, a Tankönyv- és Taneszköztanács nyugalmazott elnöke.
A Beregszászi Művelődési Házban katonai tiszteletadás mellett vettek végső búcsút augusztus 17-én Timoscsuk Mihálytól, az А1556-os katonai egység szerződéses katonájától.
Gyásznapot tartottak július 6-án Rahón.
Sajtóértesülés szerint a koporsós temetés tilalmának közelgő bevezetése miatt követett el öngyilkosságot több idős ember a kelet-kínai Ancsing városban, de az önkormányzat tagadja, hogy a haláleseteknek bármi köze lehet a június 1-jén életbe lépő jogszabályhoz.
Az első bécsi döntésbe belenyugodni nem tudó csehek 1939. január 6-án, vízkereszt hajnalán katonai alakulatokkal megtámadták a várost, tüzérséggel lőtték a központot, és Oroszvég, illetve a Klastrom környékén páncélosokkal és gyalogsággal előrenyomultak a kislétszámú honvédséget állomásoztató Munkács irányába.
Összesen 156, a második világháborúban elesett magyar katonát temettek újra kedden az ukrajnai Potelics településen kialakított német katonai temető magyar parcellájában – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
Örök nyugalomra helyezték Horn Gyula volt miniszterelnököt hétfő délelőtt a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
Az önjelölt „próféták” által oly sokszor megjósolt világvége még mindig nem érkezett el, ugyanakkor – akarva-akaratlan – minden halandó számára bekövetkezik a vég itt, a földön.
Harmadszor jött vissza a halálból egy orosz nagymama.
End of content
End of content