Eltemették Leonyid Kravcsukot
A temetésen Volodimir Zelenszkij elnök és felesége is részt vettek.
A temetésen Volodimir Zelenszkij elnök és felesége is részt vettek.
A férfi 33 éves volt.
Idén áprilisban ünnepelte volna 48. születésnapját.
Kedden helyezik örök nyugalomra a tragikus körülmények között elhunyt Jackovics Gabriellát.
II. Erzsébet királynő férje életének századik évében, egy hete hunyt el.
Családja, pályatársai, tisztelői vettek végső búcsút az életének 67. évében elhunyt Szőcs Gézától.
Kossuth Lajos 1894. március 20-án adta vissza lelkét teremtőjének Torinoban.
Október 25-én kedden jelent meg a Hittani Kongregáció instrukciója, utasítása a katolikus egyház temetési szertartásával és eljárásával kapcsolatban, mely összefoglalja az érvényes gyakorlatot, leszögezve, hogy a temetés legteljesebb formája az elföldelés, de megengedett a hamvasztás is, jóllehet mindkét forma csak temetőben, vagy arra kijelölt kultikus helyen végezhető.
Végső nyugalomba helyezték kedden Kijevben Heorhij Gongadze ukrán újságírót, akit minden bizonnyal politikai okokból, hivatása gyakorlása miatt gyilkoltak meg 15 évvel ezelőtt.
End of content
End of content