Magyar nyelven is elérhetők lesznek a 2026-os NMT-tesztek
Minden résztvevő csak egyszer teljesítheti a tesztet.
Minden résztvevő csak egyszer teljesítheti a tesztet.
A tervek szerint megkezdődik a bemutatott modellek sorozatgyártása.
2024-ben az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) az állami digitális valuta nyílt tesztelését tervezi.
Úgy tekintenek a felhasználókra, mintha virtuálisan Magyarországon tartózkodnának.
72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel lehet belépni az országba.
A programban tizenhárom város vesz részt országszerte, de van ahol csak a jövő héten indítják el tesztelést.
Eddig Ukrajnában három, az október végén tartott helyhatósági választásokon győztes polgármester halt bele a koronavírus-fertőzésbe.
A következő jelentős állomás a járvány leküzdésében az oltóanyag előállítása lesz.
Brazília felfüggeszti a koronavírus ellen a kínai oltóanyag klinikai tesztelését egy „súlyos mellékhatás” miatt.
Elsőként egy 26 éves önkéntesnek, Szegev Harelnek adták be a Covid–19 elleni védőoltást.
End of content
End of content