Meghalt egy futó a tihanyi terepversenyen
A versenyt szombaton rendezték.
A versenyt szombaton rendezték.
Idén is virágba borult hazánk egyik legcsodálatosabb tája, a Tihanyi-félsziget, ahová ezen a nyáron is sokan kirándulnak a kis illatos virág kedvéért. Az utcák, a mezők, mind a levendula üde, lila színében pompáznak.
Péntektől vasárnapig tart a Tihanyi Levendulafesztivál, amelyen színházi előadások, koncertek, népi játékok várják az érdeklődőket, a rendezvényt színesítő kísérőprogramok pedig egészen július elejéig látogathatók – tájékoztatta az MTI-t a település polgármestere.
Húsvétra kívülről is felújítják a Tihanyi Bencés Apátságot egy 145 millió forintos kormányzati beruházás második ütemeként – közölte az apátság turisztikai igazgatója az MTI-vel.
Alkalmi bélyegblokkot bocsátott forgalomba Magyar Posta a tihanyi bencés apátság önállóvá válásának tiszteletére – tájékoztatta az MTI-t a posta filatéliai igazgatója pénteken.
„Mádl Ferenc sosem a hatalommal, hanem mindig a tudománnyal és az emberrel szemben volt alázatos; azt vallotta, hatalmat csak annak szabad adni, akinek az teher, aki inkább menekülne tőle” – mondta Áder János köztársasági elnök szombaton Tihanyban, a volt államfőről elnevezett tér avató ünnepségén.
Több száz év után ismét függetlenné vált a tihanyi bencés apátság, a jövőben nem Pannonhalmához tartozik – mondta Korzenszky Richárd perjel az MTI érdeklődésére hétfőn.
Mádl Ferenc egykori köztársasági elnökről nevezik el Tihany megszépülő főterét – közölte a település önkormányzata az MTI-vel pénteken.
End of content
End of content