Több mint 1 milliárd tonna mezőgazdasági terméket exportált Ukrajna Törökországba
Január-szeptember között.
Január-szeptember között.
Az 58 éves nő nyaralni érkezett barátaival Törökországba.
Az incidens a Szent Mária római katolikus templomban történt mise idején.
A szerződés egy javító-karbantartó központ ukrajnai létesítésére vonatkozik.
Stoltenberg Erdogan török elnökkel és Ulf Kristersson svéd kormányfővel tárgyalt.
Ukrajna kétségtelenül megérdemli a NATO-tagságot – jelentette ki a török elnök.
A találkozó után sajtótájékoztatót tartanak.
A rakományt feltartóztatták és visszaküldték Törökországba.
A hivatalban lévő török államfő 52,14 százalékkal áll az élen.
Harmincan megsérültek, közöttük hárman súlyosan.
End of content
End of content