Történelmi csúcson az arany ára
Az arany ára az idén eddig 45 százalékkal emelkedett.
Az arany ára az idén eddig 45 százalékkal emelkedett.
A New York-i tőzsde fémrészlegében.
Az ukrajnai háború, valamint az infláció és a kamatok emelkedése miatt.
Egyelőre nem indítják újra a kereskedés a moszkvai tőzsde részvényszekciójában az orosz pénzügyi rendszer stabilitását biztosító kérdések megoldása érdekében.
A pénteki nagy veszteségek után hétfőn is indexcsökkenéssel indult a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon.
Az amerikai egészségügyi-kozmetikai cég ezt pénteken közölte.
Egy nap alatt 30%-kal csökkent a kőolaj ára a nemzetközi piacon hétfőn – írja az UNIAN ukrán hírügynökség. Elemzők szerint ennek oka az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) és Oroszország közötti sikertelen szerződés.
Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, az újév első kereskedési napján. A kereskedelmi feszültségek enyhülése és a világgazdasági kilátások javulása mellett az újabb kínai gazdaságélénkítő intézkedések fűtik a befektetők optimizmusát.
augusztus 1-jén bocsátotta ki a Tisza-Ujlaki Gazdasági Bank Részvény-Társaság a fenti képen látható részvényt.
Csökkenéssel nyithatnak kedden a főbb nyugat-európai tőzsdék, a befektetők főleg a vállalati gyorsjelentésekre és a friss makroadatokra összpontosítanak majd.
End of content
End of content