Emléktáblát avattak Trianon 101. évfordulóján Beregszászban
Emléktábla-avatással egybekötött megemlékezést tartottak Beregszászban június 4-én.
Emléktábla-avatással egybekötött megemlékezést tartottak Beregszászban június 4-én.
A közmédia csatornái a klasszikusok mellett a Trianon 100. évfordulójára készült filmekkel, dokumentumfilmekkel készül.
A nap verse.
„Darabokra szaggattatol.” Trianon 100 – Összetartozás 1100 címmel nyílt kiállítás Budapesten.
2021-ben is harangozással és imával emlékezzünk a trianoni békediktátum évfordulójára.
Az online megtekintésre a jegy.hu oldalon válthatnak virtuális jegyet az érdeklődők.
A koronavírus-járvány miatt a mozivászon helyett online csatornán mutatja be az Uránia Nemzeti Filmszínház Jelenczki István Nem, nem, soha – Isten az igaz ügyet nem hagyja el című négyrészes dokumentumfilmjét.
Megdöbbentőnek és a magyarság számára mélységesen sértőnek nevezte Trianon évfordulójának romániai ünnepnappá nyilvánítását Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára.
Kihirdette Klaus Iohannis román államfő azt a törvényt, amely a „trianoni szerződés napjává” nyilvánítja június 4-ét Romániában.
Kosztolányi Dezső Édes Anna című regénye az egyik legismertebb irodalmi alkotás azok közül, amelyek a száz évvel ezelőtti Magyarországon játszódnak.
End of content
End of content