Új logót kapott a Twitter
Elon Musk vasárnap jelentette be, hogy megválik a jól ismert, kék madarat ábrázoló logótól.
Elon Musk vasárnap jelentette be, hogy megválik a jól ismert, kék madarat ábrázoló logótól.
Hang- és videochat, valamint titkosított üzenetküldési funkcióval bővül a Twitter.
Az orosz törvényhozásban korábban felmerült, hogy a forgalomlassítás következő célpontja a Facebook lehet.
A legnagyobb közösségi oldalak és internetes videómegosztó portálok egymás után döntöttek arról, hogy eltiltják a volt elnököt fiókjainak használatától.
A Twitter a QAnon-mozgalomhoz köthető fiókok felfüggesztésével, illetve törlésével harcol állítása szerint az összeesküvés-elméletek és az erőszakra való buzdítás ellen.
Az orosz tömegtájékoztatási eszközökkel szemben hátrányos megkülönböztetést alkalmazó szolgáltatók listáját a Roszkomnadzor fogja összeállítani. A szabálysértés megszűnésével együtt a korlátozás is megszűnik.
A felfüggesztés indoklása – Hahn közlése szerint – az volt, hogy megsértették a Twitter „magán jellegű információkra vonatozó szabályozását”.
A Facebook helyi idő szerint pénteken bejelentette, hogy internetes közösségi hálózatán a jövőben megjelöli a szabályzatát sértő hírértékű tartalmakat, továbbá szükség esetén az amerikai elnökválasztással kapcsolatos bejegyzéseket és politikai reklámokat is ellátja olyan linkekkel, amelyek hiteles információkat tartalmazó oldalakra mutatnak.
A Messenger szélesebb körű korszerűsítésének részeként hamarosan eltűntek csevegőbotok és a játékok az applikációból.
End of content
End of content