„Megerősíti” az ukrán-fehérorosz határokat Lukasenka
Hogy gyakorlatilag mit ért Lukasenka megerősítés alatt, egyelőre nem tudni.
Hogy gyakorlatilag mit ért Lukasenka megerősítés alatt, egyelőre nem tudni.
A Derzskomsztat szerint tavalyhoz képest a tavaszi munkálatok tekintetében 4,4%-kal, ősziében pedig 12,5%-kal kevesebb.
A találkozón megvitatták az oktatási reform kérdéseit és a tanintézmény betöltött szerepét ebben a folyamatban, valamint szó esett a lehetséges közös projektek megvalósításáról is.
3584 koronavírussal fertőzött beteget regisztráltak az elmúlt 24 órában.
Arra kérik a határt átlépni szándékozókat, hogy amennyiben nem csupán Magyarországon keresztül vitelezhető ki az utazás, azok most lehetőségükhöz mérten ne terheljék az ukrán-magyar határátkelőket.
A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) folyamatosan frissülő térképes adatbázisa szerint Ukrajnában 162 660 koronavírusos esetet tartanak számon.
Több száz haszid zsidó várakozik már második napja egy fehéroroszországi határátkelőnél.
A csempészek, hátrahagyva csomagjaikat, elmenekültek a helyszínről.
A polgármester kétoldalú tüdőgyulladást kapott, jelenleg kómában van.
A szavazókörökben kötelező lesz a maszkviselés a választóknak, viszont a választási bizottság kérésére le kell majd venniük.
End of content
End of content