Ferenc pápa: „elfelejtett háborúvá” válhat az ukrajnai
Felszólította a nemzetközi közösséget, hogy keressenek békés megoldásokat a háború lezárására.
Felszólította a nemzetközi közösséget, hogy keressenek békés megoldásokat a háború lezárására.
A svájci Nestlé a világ egyik legnagyobb élelmiszergyártója.
Szlovénia 2022 novemberében vette át az EUSDR elnökségét.
A békét nem fegyverekkel, hanem párbeszéddel lehet elérni – hangoztatta.
Szaúd-Arábia több alkalommal is felajánlotta, hogy közvetít Oroszország és Ukrajna között.
Pandor úgy fogalmazott, hogy Putyin és Zelenszkij is „nagyon nyitottnak mutatkozott.
Felhívta a figyelmet: nem jó, hogy egy akkora atomhatalom, mint Oroszország, a politikai instabilitás közelébe kerülhet.
A FIL nem követi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ajánlását.
Mintegy 1500 résztvevőre számítanak a fővárosban szombat délután, illetve este.
A nyilvánosság szinte teljes kizárásával találkoztak a Fehér Házban.
End of content
End of content