Ötezer dollár összegű kenőpénzt követelt egy kárpátaljai hivatalnok
Egy állami hivatalnok ötezer dollár összegű kenőpénzt követelt egy ungvári magánvállalkozótól a kereskedelmi engedélye jóváhagyásáért.
Egy állami hivatalnok ötezer dollár összegű kenőpénzt követelt egy ungvári magánvállalkozótól a kereskedelmi engedélye jóváhagyásáért.
Március elsején veszi kezdetét a Szociális kerékpárok című projekt Ungváron.
Ganzfried Salamon rabbi Ungváron született 1800 körül.
Január 10-én Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében címmel nyílt kiállítás a Kárpátalja Megyei Népi Építészeti és Életmód Múzeumban az Ungvári Magyar Főkonzulátus támogatásával.
2014-ben is folytatják a Nyílt városnézés című projektet Ungváron.
Vidor Marcell író, költő, újságíró Ungváron születetett 1876. április 21-én.
Az Ung bal partján áll a város egyik érdekes műemléke, a pravoszláv templom.
2014. január elsején, Petőfi Sándor születésének 191. évfordulóján, az ungvári magyar főkonzulátus munkatársai egy rövid megemlékezés keretében koszorút helyeztek el a költő ungvári szobránál.
Magyarország Ungvári Főkonzulátusán december 16-án ünnepi keretek között átadták a 2013. évi ötvenezredik schengeni vízumot.
Az ukrán-magyar határátkelőhelyek közös fejlesztésének és új közúti átkelők megnyitásának kérdései szerepeltek az ukrán-magyar kormányközi vegyes bizottság pénteken Ungváron megtartott hatodik soros ülésének fókuszában.
End of content
End of content