Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
A küldetés április 1-jén kezdődött.
A küldetés április 1-jén kezdődött.
Három asztronauta ideiglenesen űrhajó nélkül maradt a Tienkung űrállomáson.
A rossz időjárási körülmények miatt egy nappal elhalasztja a SpaceX űrkutatási magánvállalat Crew Dragon űrhajójának startját a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) az amerikai űrhivatal, a NASA.
Földet ért csütörtökön a Szojuz MSZ-12 űrhajó a kazahsztáni sztyeppén fedélzetén a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) indult három űrhajóssal Zsezkazgantól 147 kilométerre délkeletre – közölte a Moszkva melletti repülésirányítási központ (CUP).
Tudományos kutatóállomás kiépítését tervezi Kína a Hold déli sarkvidékén, és embereket küldene a Hold felfedezésére hozzávetőleg 10 éven belül – jelentette ki Csang Ko-csian, a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) vezetője szerdán.
Sikerrel csatlakozott vasárnap a Progressz M-28M jelzésű orosz teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) – jelentették a Moszkva környéki Koroljovban lévő, az űrrepüléseket irányító központból.
Amerikai kutatók eredményei szerint nem az űrszemét, elszabadult aszteroidák, az utánpótlás hiánya, vagy egy segédrakéta hajtóművének meghibásodása veszélyes az űrhajósokra a hosszú távú űrutazások során, hanem a világűrben mindenütt jelenlévő kozmikus sugarak.
Március 18-án volt ötven éve, hogy Alekszej Leonov szovjet űrhajós a Voszhod–2 űrhajóból az űrbe kilépve végrehajtotta az emberi történelem első űrsétáját.
Nem egy olvasónk szögezhette szemét gyermekkorában a tévéképernyőre, amikor az Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai c. nyugatnémet sci-fi sorozat lebilincselően érdekes epizódjait sugározták.
Sikeresen elstartolt kedden a Sencsou-10 űrhajó, s ezzel Kína ötödik olyan űrhajóját küldte a világűrbe, amelyen emberek tartózkodnak.
End of content
End of content