Megalakult a vajdasági kormány
Három párt, illetve koalíció alkotja a vajdasági tartományi kormányt a következő négy évben, a tartományi elnököt és a titkárokat csütörtökön szavazta meg a vajdasági parlament.
Három párt, illetve koalíció alkotja a vajdasági tartományi kormányt a következő négy évben, a tartományi elnököt és a titkárokat csütörtökön szavazta meg a vajdasági parlament.
Huszonöt évvel ezelőtt alakult meg a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete.
Megalakult az új összetételű vajdasági tartományi képviselőház pénteken, házelnökké ismét Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét választották meg, aki az utóbbi nyolc évben is betöltötte ezt a tisztséget.
A megismételt választások után és a végleges eredmények tudatában bizonyossá vált, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség történelmi sikert ért el – jelentette be Pásztor István Facebook bejegyzésében.
A koronavírus-járvány ellenére úgy döntöttek a szervezők, hogy idén is megtartják a délvidéki magyarság legjelentősebb kulturális fesztiválját, a Dombos Festet, hiszen a huszadik, jubileumi évről van szó.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) átadta választási listáját a köztársasági választási bizottságnak hétfőn Belgrádban, s ezzel hivatalossá tette részvételét a szerbiai parlamenti választáson.
A Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság munkatársai 2019-ben is különösen sokat tettek a hagyományok átörökítéséért, a délvidéki magyarság otthonmaradásáért. Sikeres rendezvények, továbbképzések jelzik munkájuk eredményét.
A Természet és Társadalom polgári kezdeményezés szervezésében tiltakozást tartottak szombat délben Szabadka főterén.
Becslések szerint mintegy kétezren nyugszanak az egykori szabadkai téglagyár gödrében, a négy tömegsírban, s közülük újabbak neve vált ismertté, amely mára elérte az 1017-et, hangzott el szombaton délután a Vergődő madár emlékműnél megtartott kegyeleti megemlékezésen.
Egyebek mellett a börtönbüntetés forradalmáról, a nyelvhasználati jogokról és a kisebbségjogokról is szó esik a 4 napos rendezvényen. A szervezők az előadások mellett könyvbemutatókkal is készülnek.
End of content
End of content