Pozitív európai uniós jelzés a vajdasági magyaroknak
Az európai uniós tagországok mindegyike számára fontos, hogy Szerbia az EU tagja legyen – jelentette ki hétfői hivatalos belgrádi látogatásán Erkki Tuomioja finn külügyminiszter.
Az európai uniós tagországok mindegyike számára fontos, hogy Szerbia az EU tagja legyen – jelentette ki hétfői hivatalos belgrádi látogatásán Erkki Tuomioja finn külügyminiszter.
A vajdasági magyar közösség mozgásterét, lehetőségeit növeli, hogy Magyarország és Szerbia kapcsolatai jelentősen fejlődtek az elmúlt időben – mondta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap.
Kilátástalan anyagi helyzetbe került az Újvidéki Rádió és Televízió, azaz Vajdaság tartomány nemzeti közösségeinek híres és patinás közszolgálati adója, amelynek mi egésznapos magyar adását ismerjük.
Húsz kárpátaljai és vajdasági fiatal nyert el ösztöndíjat a Kárpát Régió Fiatal Vállalkozói Programban, a résztvevők hétfőn vehették át a munkaszerződéseket.
A szerbiai Magyar Nemzeti Tanács (MNT) szerdán elfogadta a 2013 és 2017 közötti időszakra vonatkozó, úgynevezett népesedési akciótervét – írja a VajdaságMa hírportál.
A forgószél háztetőket, melléképületeket, fóliasátrakat és garázsokat tett tönkre.
Újabb, magyar fiatalokkal történt temerini incidensről adott hírt hétfőn késő este a VajdaságMa hírportál.
A vajdasági magyar közösség felzárkózásának, versenyképességének záloga a továbbtanulásban rejlik, elsősorban az újvidéki egyetemen, illetve annak kereteiben működő, magyar nyelven oktató karokon.
Hamarosan együttműködési szerződést ír alá a Vajdasággal a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal.
A Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási stratégiájának köszönhetően sokkal többen szeretnének egyetemre menni a vajdasági fiatalok közül – mondta a szabadkai tudóstalálkozón Korhecz Tamás. A Magyar Nemzeti Tanács elnöke hozzátette: az utolsó pályázati körben 607 olyan egyetemista jelentkezett ösztöndíjra, akik a Vajdaságban tanulnának tovább.
End of content
End of content