Vajdaság

  • Lajcák: A Vajdaság példát mutat Európa számára

    A Vajdaság példaként szolgálhat az Európai Unió számára a kisebbségi kérdés kezelésében, Szerbia a kisebbségi jogok tiszteletben tartása tekintetében az elsők között foglal helyet – mondta Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter Újvidéken, miután megbeszélést folytatott Pásztor Istvánnal, a tartományi parlament és a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével.

  • Lezsák: Tavasz van a Vajdaságban

    A vajdasági magyarságot érintő legfőbb kérdésekről tárgyalt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) elnöke pénteken Szabadkán.

  • Ez a választások éve a Vajdaságban

    A választások éve lesz a vajdasági magyar közösség számára 2014, hiszen többször is a szavazóurnák elé járulhatnak e közösség tagjai különféle voksolásokon. Erről közölt összeállítást a szabadkai Pannon RTV, amely felsorolta, hogy mikor is kell majd szavazniuk a Szerbia északi tartományában élőknek.

  • A választások éve lesz az idei a Vajdaságban

    A választások éve lesz a vajdasági magyar közösség számára 2014, hiszen többször is a szavazóurnák elé járulhatnak e közösség tagjai különféle voksolásokon. Erről közölt összeállítást csütörtökön a szabadkai Pannon RTV, amely felsorolta, hogy mikor is kell majd szavazniuk a Szerbia északi tartományában élőknek.

  • Szabad utat kapott Szerbia

    Egyfajta karácsonyi ajándéknak is tekinthető Belgrád szempontjából, hogy az Európai Unió néhány nappal az év végi ünnepek előtt úgy döntött, hogy Szerbia idén januárban megkezdheti uniós csatlakozási tárgyalásait.

End of content

End of content