A remény hangjai – Várnagy Andrea és a ZeneVarázslat növendékeinek koncertje
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében.
Vad, vagány, virtuóz – mint három szenvedélyes akkord, úgy csendülnek fel sokakban e jelzők Liszt nevének hallatán. A leghíresebb romantikus, egy korabeli szupersztár, a gyengébb nem odaadó híve pusztán? Erről kérdeztük meg Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongoraművész házaspárt, akiknek „Liszt arcai” címmel jelent meg zongora négykezes lemeze.
Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongoraművészek adtak koncertet 2013. november 7-én Beregszászban.
Vasárnap kezdődik a Bálint-naphoz kapcsolódó házasság hete, amit világszerte 21 országban rendeznek meg, Magyarországon pedig Egymásra hangolva mottóval tartják a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával.
Zeneképzelet címmel Kárpátalja több településén – Beregszászban, Nevetlenfaluban, Mezőkaszonyban, Mezőváriban, Bátyúban, Tiszaújhelyen – tartottak zenés-verses előadást november 13. és 16. között Farkas Zsolt és Várnagy Andrea zongoraművészek. Összeállításukkal egyaránt megszólították a felnőtt és a fiatal korosztályt.
End of content
End of content