Egymillió látogatót várnak a szombaton kezdődő velencei karneválra
A programsorozat a Szent Márk téren szabadtéri bállal kezdődik.
A programsorozat a Szent Márk téren szabadtéri bállal kezdődik.
Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy két magyar rendező filmje is meghívást kapjon a világ egyik legnagyobb presztízsű filmes seregszemléjére.
Ez már a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál.
Akik szállásfoglalással rendelkeznek mentesülnek a napidíj alól.
Idén a város szülöttje, Marco Polo halála hétszázadik évfordulójáról emlékeznek meg.
Legalább 21 ember életét vesztette.
A velencei a világ egyik legnagyobb múltú karneválja: a 11. század óta töretlen a népszerűsége.
A római székhelyű közegészségügyi intézet (ISS) adatai szerint a vírusbetegség jelenlétét júniusban regisztrálták első alkalommal.
Koncerteket, előadásokat a kaszinóból közvetítenek, internetes lesz a legszebb jelmezért folytatott verseny is.
Több mint negyven vezető filmfesztivál, köztük Cannes, Velence, Berlin és Torontó fesztiváljai, valamint nyolc nagy filmipari szervezet arra szólította fel a globális politikai döntéshozókat, hogy nyújtsanak támogatást a koronavírus-járvány által súlyosan érintett ágazatnak.
End of content
End of content