Petro Szkunc: Barátaimnak
Dőreség vesztemre törni,
mind a halál gyermekei vagyunk,
a végzetes kehely engem se kerül el.
Dőreség vesztemre törni,
mind a halál gyermekei vagyunk,
a végzetes kehely engem se kerül el.
„Öreg és hűvös az én ajkam
S fejem körül lángol a Nyár”
„Az Ung folyó kanyarog, s megáll, megtépett fák, megtépett gondolatok, megtépett emlékek tükröződnek vizében…”
Hol vagy, hol vagy életünknek
Szép tündére, boldogság?!
Hegy hátán hegy: púpos, csorba,
elvarázsolt, alvó csorda,
földdé döngölt ezer évek.
Magad helyett marad a nyíl-seb
és a béke
miben az ember kettesben marad
a gyilkosával az ölébe
Tél(re) ébred(ve) tavasz(ból)
Szakít(ott) jácint könyvlap(on)
Gyilokra élzett pengevégen
Vértulipán fakad.
„Ottkünn zenél a friss tavaszi lomb, víg
nyikordulással nyílnak a kilincsek”
„Aki szegény, az a legszegényebb,
Fázósságát odadja a télnek”
End of content
End of content