Minden magyar címert összegyűjtöttek egy helyen
Csak olyan települések nincsenek benne, amelyeknek nincs is címerük. Nekik viszont ingyen elkészítik.
Csak olyan települések nincsenek benne, amelyeknek nincs is címerük. Nekik viszont ingyen elkészítik.
A zsűrit és a közönséget is elvarázsolta a bustyaházai Alina Pas az ukrajnai X-Faktor idei utolsó válogatóján, így nem volt kérdés a 22 éves tehetség továbbjutása.
A Hungary – More than expected című film túllép a szokásos gulyás-csárda-paprikás koordináta-rendszeren.
Két felvétel is készült egy farmerruhás szőke nőről, aki látszólag a sajtósokkal együtt kamerázta a röszkei menekülteket, amikor azonban azok futni kezdtek, többükbe is belerúgott. A Jobbik-közeli N1 TV közleményt adott ki, amelyből kiderül, hogy az ő munkatársuk volt az illető, és elbocsátották.
A pénteken közzétett, a maláj utasszállító egy évvel ezelőtti lezuhanásával kapcsolatos új videofelvétel nagyon életszerű, és azt az érzetet erősíti, hogy az oroszbarát szeparatisták egy ukrán katonai gép helyett, véletlenül lőtték le a malajziai légitársaság MH17-es járatát – mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatornán kedden.
Minden vágyuk az volt, hogy a kárpátaljai származású Pál István „Szalonnával” és bandájával énekelhessenek.
Súlyos tűz pusztít egy Kijev melletti kőolajraktárban, ahol hétfő délután harapództak el a lángok egyelőre ismeretlen okból.
Kristán Attilát jelölte idén a Nemzeti Színház Kaszás Attila-díjra. A kárpátaljai származású színművész az utolsó fordulóba is bekerült a három esélyes közé. Jelölttársai nem kisebb művészek, mint Kiss Mari, a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának tagja, illetve Mészáros Tibor, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház színművésze.
Az elmúlt napok esőzései, s a Latorca vízszintjének emelkedése újra előtérbe helyezte a hulladékkezelés kérdését és a folyóban lezúduló szemétáradat ismét felhívta a figyelmet az emberi felelőtlenségre.
Mans Zelmerlöw svéd énekes nyerte Heroes (Hősök) című dalával a 60. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton késő este rendezték Bécsben. A Magyarországot képviselő Csemer Boglárka Boggie Wars For Nothing című számával a 20. helyen végzett.
End of content
End of content