Ekkor rendelhetnek el teljes zárlatot Ukrajnában
Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy elkerüljük a teljes zárlatot – mondja Ljasko.
Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy elkerüljük a teljes zárlatot – mondja Ljasko.
Ukrajnában megszüntethetők lesznek a karantén-korlátozások, ha a lakosság legalább 70%-a be lesz oltva koronavírus ellen.
A „Gyija” elnevezésű internetes portálon kiállított elektronikus igazolások hamisítása azonban szavai szerint „lehetetlen”.
Viktor Ljasko egészségügyi miniszter szerint Ukrajna már átlépte a zöld zóna mutatóit.
Az egészségügyi miniszter szerint múlt héten Ukrajnában 10 %-kal megnövekedett az oltások száma.
Ha az ország egész területe zöld zónává válik, az ukránok akár oltási igazolvány nélkül is utazhatnak az EU-ba – mondta az egészségügyi miniszter.
A dokumentum lehetővé teszi a határátlépést, azoknak az országoknak a területére is, amelyek követelik a beoltottságot.
A vörös zónában lévő Harkiv, Odessza és Zaporizsja megyékben megsértették az Egészségügyi Minisztérium vakcinációval kapcsolatos rendszerét.
A tisztifőorvos szerint kevesebb figyelem jut a daganatos illetve szív- és érrendszeri megbetegedésekre.
Ezt Viktor Ljasko, országos tisztifőorvos jelentette ki az „Oktatás a járvány idején: hogyan kell megszervezni a 2020-2021-es tanévet?” címmel rendezett oktatási fórumon – adta hírül a mukachevo.net internetes hírportál augusztus 23-án.
End of content
End of content