Egy washingtoni bíróság kártérítésre ítélte Teheránt egy amerikai újságíró bebörtönzése miatt
Egy washingtoni szövetségi bíróság pénteken 180 millió dolláros kártérítésre ítélte Teheránt Jason Rezaian amerikai újságíró bebörtönzése miatt.
Egy washingtoni szövetségi bíróság pénteken 180 millió dolláros kártérítésre ítélte Teheránt Jason Rezaian amerikai újságíró bebörtönzése miatt.
Az amerikai kormány feloldja a Törökország ellen hozott szankciókat, miután a Szíriában megkötött tűzszünet tartósnak látszik – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerda délelőtt a Fehér Házban tartott beszédében.
A washingtoni kormány azt tervezi, hogy DNS-mintát vesz valamennyi elfogott illegális bevándorlótól – jelentette szerda este több amerikai médium is az igazságügyi minisztérium nevük elhallgatását kérő tisztségviselőire hivatkozva.
Washington engedélyezte csaknem 400 millió dollár katonai segély folyósítását Ukrajnának – erősítette meg Kijev washingtoni nagykövetsége a hírügynökségekben megjelent információkat.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján kijelentette: sohasem ellenezte az Egyesült Államok részvételét a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésében.
A NATO és az Egyesült Államok elítéli az Ukrajna ellen elkövetett orosz agressziót, és fenntartja azon álláspontját, hogy „nem normalizálódhat” a kapcsolatuk Oroszországgal, amíg Moszkva megszállás alatt tartja Ukrajna bizonyos területeit – jelentette ki Rex Tillerson a NATO brüsszeli külügyminiszteri találkozójának második napját követően tartott sajtótájékoztatóján.
Az orosz főügyészség csütörtökön jelentette be, hogy két amerikai nemkormányzati szervezet nemkívánatos orosz földön. A főügyészség indoklása szerint ugyanis e két szervezet „az Oroszországi Föderáció alkotmányos rendjének alapjait és az állambiztonságot veszélyezteti.
Több mint 15 centiméterrel süllyed meg az amerikai főváros, Washington talajszintje az elkövetkező évszázadban amerikai tudósok szerint – közölte híroldalán pénteken a CNN.
Egyszemélyes girokopter (nyitott, a helikopterre hasonlító repülő eszköz) szállt le szerdán a washingtoni kongresszus épületének nyugati pázsitján, a pilótát letartóztatták – közölte a capitoliumi rendőrség.
Az al-Shabaab szomáliai iszlamista szervezet egyik magas rangú tagja csütörtökön terrortámadásokkal fenyegette meg az Egyesült Államokat, és arra figyelmeztetett, hogy egy napon az iszlám zászlaja fog lobogni Washington felett.
End of content
End of content