A Ricordi zeneszerző pályázata
A németországi Ricordi Berlin zeneszerző pályázatot hirdet fiatal alkotóknak.
A németországi Ricordi Berlin zeneszerző pályázatot hirdet fiatal alkotóknak.
A Beregszászi Művelődési Osztály és az ahhoz tartozó Beregszászi Művészeti Iskola április 4–7. között hangszerbemutató napokat szervezett Beregszászban.
Adele angol popénekesnő adta el a legtöbb lemezt a világon 2015-ben – jelentette be hétfőn az IFPI, az iparág nemzetközi szervezete a globális eladási adatok alapján.
Visszavárják azokat a versenyzőket is, akik az első sorozatban nem jártak sikerrel.
A Misztrál együttes Reggeli reggae című versenydala helyett Singh Viki Katonák című száma indul A Dal 2016-os műsorsorozatában – közölte kedden az MTI-vel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).
Mits Péter és Mits Márton, a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola vendégoktatói tartottak rendhagyó zenei órákat november 9–11. között a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Az előadóművészek élő gitár-, szintetizátor- és szaxofonjátékkal kísérve, közös énekléssel ismertették meg a hallgatókat a magyar beat-rockzene és a jazz kialakulásával, azok különböző stílusirányzataival és a zenei improvizáció technikáival….
Negyven évvel halála után ismét, immár 12. alkalommal vezeti a brit lemeztoplistát Elvis Presley, a rock and roll királya, akinek If I Can Dream címmel jelent meg válogatásalbuma a Royal Filharmonikus Zenekar közreműködésével.
A Zenei Kollégium nyílt pályázatot hirdet, magas művészeti szakmai színvonalú zenei tervek megvalósításának támogatására. Határidő: 2015. szeptember 21. éjfél
Június elején jelent meg a Fonó gondozásában a Cimbaliband Moldva c. lemeze, amely röviddel megjelenése után felkerült a World Music Charts Europe (WMCE) nemzetközi világzenei toplistára; az előkelő 8. helyen. A világ legrangosabb világzenei listáját 24 ország 50 világzenei rádiós szakembere szavazatai alapján állítják össze és teszik közzé minden hónap 1-jén.
Harmadszor is megkapta Pátkai Rozina a független előadókat értékelő rangos amerikai elismerést, az Independent Music Awardsot (IMA). A magyar dzsessz/bossanova énekesnő ezúttal a latin dal kategóriában nyert Ai, Nao (Jaj, nem) című dalával.
End of content
End of content