zene

  • Zene füleimnek: a táncos kedvű pók legendája

    Kevés pókféle vált annyira népszerűvé, mint a madárpók egyik fajtája, a tarantula. Hírnevét egy róla elnevezett táncnak, a tarantellának köszönheti: a fergeteges ritmusú társastánc harsány mozdulatait állítólag a már említett ízeltlábú csípésétől eredeztetik. A fájdalmas harapásra, tudniillik, a legjobb gyógymód a tánc volt. A legenda a napfényes Itáliában terjedt el a XIV-XV. században, s rá…

  • Zene füleimnek: az együttesalapító matuzsálem

    A Mojszejev Táncegyüttes igazi fogalom volt Magyarországon a szocializmus éveiben. Egyes források szerint tizenháromszor léptek fel hazánkban, mindig sikerrel. A rendszerváltás sem ártott a reprezentatív csapatnak, mindig szíves fogadtatásra találtak Magyarországon. Az alapító, Igor Mojszejev matuzsálemi kort, 101 évet ért meg, mindvégig az együttes élén állt. Művészetéről Nanovfszky Györgyöt, egykori moszkvai nagykövetet kérdeztem, aki személyes…

  • Zene füleimnek: Vírusmentes füredi koncertem

    A „víruszivataros” időszakban nagyon kiéheztem a koncertekre. Jóllehet, a Bartók Rádió folyamatosan szólt a szobámban, lemezeket is hallgattam, s az internet is megpróbálta biztosítani az elmaradt élményt, de ezeket pótcselekvésnek tekintettem. Ezért örültem meg, amikor a Hagyományok Háza Balatonfüredi Prímásversenyéről tudósíthattam, melynek befejezéseként ünnepi gálakoncerten vehetett részt a nagyérdemű. A hangverseny színhelye a Gyógy téren…

  • Zene füleimnek: Énekkarral Nyugat-Berlinben (2.)

    Alföldy-Boruss Csilla orgona- és csembalóművész, tanár vezényelte a Közgazdaságtudományi Egyetem Chorus Oeconomicus énekkarát nyugat-berlini turnéján. Az akkor még kezdő muzsikus számára nagy élményt jelentett a közös munka, amire negyven év távlatából is szívesen emlékszik vissza.

  • A zene gyógyíthatja a szívet is

    Évszázadok óta ismert, hogy a zene hat ránk, és nem csupán a lelkünkre, hanem azon keresztül a fizikai állapotunkra is. Megváltoztathatja a szívritmust, a vérnyomást, ezáltal a szívműködésre is hatással van. De hogyan?

  • Zene füleimnek: Énekkarral Nyugat-Berlinben (1.)

    A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hetven éve alapított énekkara kis oázisnak számított a Vámház téri épület robusztus falai között. Kultúrára éhes csapat gyűlt össze a Chorus Oeconomicus próbáin, s lelkesedéssel énekelte a magyar- és a világ kórusirodalmának legszebb darabjait. A Szári Mihály és G. Horváth József irányításával működő együttesben két évtizedet énekeltem, s feleségemet is…

  • Zene füleimnek: Cziffra György emlékezete

    Cziffra Györgyről, a világhírű zongoraművészről, a legnagyobb Liszt interpretátorról – Franciaországban élő – édesapám mesélt először. Az emigrációban gyakran találkoztak, a zongorista „Gézámnak” szólította, neki viszont a Művész úr dukált. Közvetlen, kedves embernek ismerte meg, aki számtalan jótékonysági koncert bevételével is segített a rászorultakon, beleértve az emigrációban élő honfitársain is.

End of content

End of content