Öt kamionnyi magyar segély érkezett Ukrajnába

November 9-én, szerdán délután öt kamionból álló szállítmány lépte át a magyar-ukrán határt Záhonynál. Ebből az alkalomból sajtóértekezletet tartottak a tiszasalamoni Európa Hotelben. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: egyértelmű, hogy ha egy ország bajba jut, akkor a szomszédja segít neki. Nem véletlenül találkozott két hete a két ország külügyminisztere. Természetes, hogy amennyire erőnkből telik próbálunk segíteni – mondta, majd röviden összefoglalta az elmúlt időszakban Magyarországból hazánk felé irányuló törekvéseket.

– Nyáron 700 olyan ukrán gyermeket táboroztattunk, akiknek édesapja meghalt vagy komolyan megsebesült a Kelet-Ukrajnában zajló harcokban. Ezzel a kezdeményezéssel enyhíteni szerettük volna a gyermekekben kialakult feszültséget.

114706_01A segélyszállítmányhoz hozzájárult a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Johannita Segítő Szolgálat, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat és a Cedek, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség Szeretetszolgálata. A közös akció keretében oltóanyagokat, kórházi ágyakat, gyógyászati segédeszközöket, tartós élelmiszert, ruhaneműt tartalmazó adományokat hoztunk Kárpátaljára és Ukrajna Kárpátokon túli területeire.

Talán szimbolikus az is, hogy a szállítmány súlya 56 tonna, hiszen köztudott, hogy Magyarország idén méltatta az 1956-os forradalom 60-ik évfordulóját. Így jelképesen szabadságot is hoztunk a több mint 30 millió forint értékű segéllyel. S külön adományaként 56 nagy kenyeret a lipóti pékségből.

Az államtitkár szerint több mint jelképes az a tény is, hogy a keleti régióban megsebesült katonák kezelésében is részt vállal Magyarország. – Mindez a keresztény szellemiséget erősíti, amelyben élünk. Látva a világ bajait, ez lehet a kapocs közöttünk. Magyarország számára fontos az is, hogy a migránsoknak segítsen, de mögöttük ott állnak a gazdag arab országok – zárta mondandóját a politikus.

Mihajlo Rivisz, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke az egész képviselői testület nevében megköszönte azt, hogy Magyarország ilyen jó szomszédunknak bizonyul. Külön örömét fejezte ki aziránt, hogy Magyarország támogatja Ukrajna európai törekvéseit és területi egységének megtartását. – Jó érzés, hogy ez nem egyszeri segítség, hanem folyamatosan részesülhetünk Magyarország baráti támogatásából. Köszönhetően a magyar kormánynak és személyesen Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, megyénk olyan egyedi gazdasági eszközt kapott, amelynek segítségével hamarosan előrelépést tapasztalhatunk a gazdaságban, a kultúrában, az oktatásban, az egészségügyben. Ez a gazdasági eszköz a Tisza Európai Területi Társulás, amely Kárpátalja, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kisvárda részvételével alakult meg. Azért is mondható egyedinek ez a szervezet, mert egy Európai Unión kívüli tagállam, Ukrajna is a tagja lehet – hangsúlyozta a megyei tanács elnöke.

Az Ukrajna keleti régiójában zajló harcok, a gazdasági válság, a hrivnya devalvációja, az energiahordozók árának emelkedése a lakosság, illetve a szervezetek elszegényedéséhez vezet – mondta Barta József, a megyei tanács alelnöke, a KMKSZ alelnöke. – Nagyon örülök, hogy ebben a bajban ilyen jó szomszédunk van. Magánemberek, karitatív- és civil szervezetek azért fogtak össze, hogy az itthon maradt értelmiség anyagi támogatásban részesüljön, hogy a szülőföldön maradva Ukrajnában építhessék Európát. A másik segítségre szoruló társadalmi réteg – a szociálisan hátrányos helyzetben élők. Itt helyben megfelelően fogunk intézkedni a segély szétosztásában – biztosította a jelenlévőket Barta József. Azt is elmondta, hogy ezúttal meglepően gyorsan lépte át a határt a konvoj, pedig ez az átkelő nem erről ismert. Reményét fejezte ki, hogy eljön majd az az idő is, amikor minden jármű gyorsan lépheti át a határt, vagy esetleg már határátlépésre sem lesz szükség, mivel az Európai Unió része leszünk mi is.

Rehó Viktória
Kárpátalja.ma