• Legálisan graffitiznek

      Graffiti versenyt hirdetett az egyik pécsi bevásárlóközpont. Céljuk, hogy bemutassák: a falfirkálás mára egyre inkább elismert művészeti ággá vált. Az illegális graffitizés a résztvevők szerint visszaszorulóban van, bár soha nem fog teljesen megszűnni. A falfirkálás januártól bűncselekménynek számít, akár három év börtönbüntetéssel is sújtható.

  • Az autizmus rejtélyei

      Számos kutató keresi a választ arra, miért lesz valaki autista. Egy brit oknyomozó újságírónak köszönhetően az már kiderült, hogy az oltásokkal csak riogatták a szülőket.

  • Civileket fegyvereznek fel az elnökhöz hű erők Líbiában

      A Moammer el-Kadhafi líbiai elnökhöz hű erők civileket fegyvereznek fel, hogy azok ellenőrző pontokat létesítsenek és járőrözzenek Tripoliban, az észak-afrikai ország fővárosában. Kadhafi előző nap bejelentette: szükség esetén minden fegyverraktárt megnyitnak, hogy felfegyverezzék a lakosságot. Híveit pedig felszólította, álljanak készen arra, hogy harcoljanak „Líbiáért, a méltóságért és az olajért”. Egy szemtanú szombaton elmondta: látta,…

  • Kelemen Hunort választották meg az RMDSZ új elnökének

      Kelemen Hunor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) új elnöke – jelentették be a szövetség nagyváradi kongresszusán szombat este. Az összesen leadott 538 szavazat közül (az érvényes voksok száma 536, az érvényteleneké pedig 2 volt) 371-et kapott Kelemen Hunor. Eckstein-Kovács Péterre 118 küldött adta szavazatát, Olosz Gergely 47 voksot nyert. Az abszolút többséghez legalább…

  • A Líbia elleni szankciókról egyeztetnek

      Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a Líbia elleni büntetőintézkedésekről tárgyal. A világszervezet fegyverembergót és utazási tilalmat rendelne el, valamint elvárná a líbiai vezetők külföldre menekített vagyonának befagyasztását. A tervezetet a BT 5 állandó tagja közül az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország támogatja. Egy másik indítvány szerint Kadhafi ellen a Nemzetközi Büntetőbíróságon indítanának emberiség elleni bűntett…

End of content

End of content