Civileket fegyvereznek fel az elnökhöz hű erők Líbiában

 

A Moammer el-Kadhafi líbiai elnökhöz hű erők civileket fegyvereznek fel, hogy azok ellenőrző pontokat létesítsenek és járőrözzenek Tripoliban, az észak-afrikai ország fővárosában. Kadhafi előző nap bejelentette: szükség esetén minden fegyverraktárt megnyitnak, hogy felfegyverezzék a lakosságot. Híveit pedig felszólította, álljanak készen arra, hogy harcoljanak „Líbiáért, a méltóságért és az olajért”. Egy szemtanú szombaton elmondta: látta, hogy Kadhafi hívei bementek a rendszer alapját jelentő „forradalmi bizottságok” egyikének épületébe, s onnan fegyverekkel jöttek ki.

 

Hozzátette: a kormányzat kocsit és pénzt ajánl minden támogatónak, aki legalább három embert hoz magával, hogy azután a rendszert védelmezzék.. Más helyi lakosok arról számoltak be, hogy teherautókon ülő, automata fegyverekkel felszerelt civilek járőröznek az utcákon. Sokan közülük fiatalok, sőt kamaszok.

Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint a legtöbb tripoli lakos szombaton otthonában maradt, rettegve a felfegyverzett csoportoktól, amelyek tagjai ellenőrző pontokat létesítettek, s járőrözni kezdtek. Sok üzlet zárva maradt – azoknál a kenyérboltoknál pedig, amelyek mégis kinyitottak, gyorsan hosszú sorok alakultak ki.

Egy cseh szemtanú a CTK prágai hírügynökség anyaga szerint arról számolt be, hogy a Kadhafihoz hű fegyveres erők már csak Tripoli mintegy egynegyedét ellenőrzik, a főváros központját, ahol egy megerősített tábor van. Az illető szerint Kadhafi is innen irányítja fegyveresei akcióit.

Más beszámolók szintén arról szólnak, hogy Kadhafi csapatai feladják Tripoli egyes részeit. A biztonsági erők például öt napig tartó kormányellenes tüntetések után kivonultak a főként munkások lakta Tadzsúra körzetből – mondták helyi lakosok az odalátogató külföldi tudósítóknak. Azt is közölték, hogy a fegyveresek még ezt megelőzően, szombatra virradóra tüzet nyitottak azokra a tiltakozókra, akik a negyedből a városközpontban lévő Zöld térre akartak vonulni, s megöltek legalább öt embert. Az egyik áldozat szombati temetésén több ezren vettek részt, s ez az esemény gyorsan Kadhafi-ellenes tüntetéssé alakult át. „Kadhafi az Isten ellensége” – kiabálta a tömeg.

Forrás: MTI