Kristán Attila Jászai-díjas

Kiemelkedő színművészeti munkássága elismeréséért Jászai Mari-díjat kapott Kristán Attila, társulatunk színművésze. Világvége szerelem, Mesés férfiak szárnyakkal, Elnémulás, Tóték, Fodrásznő – Kristán Attilát ezekben az előadásokban láthatja a 2010/2011-es évadban a Csokonai Színház közönsége.

Ukrajna és Oroszország nem sietteti a Naftogaz és a Gazprom összeolvadását

Több mint egy év telt el azóta, hogy 2010. február 7-én Gazprom ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy a Gazprom és Naftogaz Ukraina együttműködése előbb utóbb a két vállalat összeolvadásához vezethet. Első lépésként egy közös vállalat létrehozását, később a két cég összeolvadását tervezték. Az ügyvezető ígéretet tett arra, hogy amennyiben ez a folyamat megtörténik, Ukrajna lakossági és…

Fókuszban az őssejt kutatás

  Harmadik alkalommal rendezték meg a mára hagyományossá vált, kétévenkénti „Fókuszban az őssejt kutatás” című konferenciát Debrecenben. A rendezvény kiemelt témája az őssejt kutatások új eredményeinek bemutatása, megvitatása volt.

Hogyan lehet bevonni a kárpátaljai magyar ajkú romákat a nemzetstratégiába?

A magyar anyanyelvű romák helyzetével ismerkedett Kárpátalján Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára, aki pénteken befejeződő kétnapos látogatása során roma közösségeket keresett fel, és egyházi, valamint civil karitatív szervezetek vezetőivel találkozott. Balog Zoltán kárpátaljai útjának első állomásaként a Beregszászhoz közeli Beregújfaluban a római katolikus cigánymissziót kereste fel Majnek Antal kárpátaljai…

Avgusztin Volosin haláltábora

Rahó mellett magasodik a festői szépségű, 1395 méter magas Dumen-, más néven Dömény-havas, melyről jó időben megcsodálhatjuk a völgy pompás panorámáját. Kevesen tudják azonban, hogy Avgusztin Volosin kormányzása idején itt koncentrációs tábor működött – méghozzá Kárpátalja története során az első.

Az elmaradt függetlenség

Ukrajna lakóinak egy jelentős része holmi virtuális valóságban él, ami lehetetlenné teszi számukra, hogy valóságos államot építsenek – véli a versii.com internetes portálon megjelent írásában Rosztiszlav Iscsenko, a Rendszerelemzési és Előrejelzési Központ elnöke, akinek gondolatmenetét az alábbiakban olvasóink figyelmébe ajánljuk.

End of content

End of content